Paukka

A könyv

Szerette az antikváriumok szagát. Mindannyiszor ahányszor a régi könyvek illata megcsapta, úgy érezte, valami titokzatos kaland kezdődik el, egyfajta szellemi kincskeresés. A könyvek sárguló lapjain keresztül kezet rázhatott a rég elporladt testű írókkal, korokon át magához ölelhette őket. Úgy gondolta, hogy van ebben valami misztikus predesztináció. Némelyik könyv vonzotta a kezét, mintha régóta csak arra a pillanatra várna, hogy ő, és csak ő üsse fel a régen összecsukott oldalakat. Ilyenkor olyan érzése volt, hogy a könyv egy titkos küldetést teljesít és a korábbi tulajdonos, amikor eladta azt a könyvkereskedőnek, annak a megbízásnak tett eleget, amire a könyvet valóban rendeltetett: végül az övé legyen. Így volt ez most is. Egy viszonylag nagy alakú, keményfedeles könyv volt az, ami most mágnesként vonzotta. Megállt előtte. Csak nézte a domború mintájú bőrborítású nyerget. Levette a polcról. Nem számított arra, hogy ilyen súlyos lesz, azonnal lehúzta a kezét. Felemelte. Az összezárt könyvborítók satujába fogott lapok tetején vékony porréteg jelezte: régen pihent ott, erre a pillanatra várva. Körülnézett. A két párhuzamosan futó polccal kijelölt utca végén egy üres szék kínálta magát a kíváncsi vásárlónak. Gyors léptekkel áthidalta a köztük levő teret. Leült. A nehéz könyvet a combjaira fektette. Most nézett rá igazán szemtől szembe. A cirkalmas indák közt egy tüzet okádó sárkány mélyvörös domború képe uralta a bőrborítót. Ujjai tapogató szondáit küldte rá. Az idegvégződések a nagy műgonddal kidolgozott ábra aprólékos textúráját közvetítették át hozzá. Felemelte. Közelről akarta megszemlélni. A dombormű eredeti színei megkoptak, az uralkodó vörös színbe néhol aranycsillogás vegyült. Kicsit megbillentette a könyvet, hogy a neonfény másként essen rá. Megváltozott a csillogás is. Mintha valamilyen varázslat sugározna a még mindig zárt lapok közül. Hirtelen felfigyelt a lelkében végbemenő vívódásra: kinyissa? ne nyissa ki mégse? Hagyja meg otthonra ezt az első alkalom szertartását? Eljátszadozott ezzel a gondolattal. Elmosolyodott. Ráébredt, hogy a helyzet nagyon hasonlít ahhoz, amikor először csókolta meg azt a lányt, akit oly régen már messziről csodált, és csak apró rezdülésnyi közeledésekkel adta tudtára érzelmeit. Eszébe jutott, hogy mennyi variációban képzelte el ezt a sorsdöntő eseményt, hányszor álmodott róla, vele. Most elgondolkodott róla, hogy itt, ebben a könyvben is mi minden le lehet írva a sárkányokról. Nyilván fontos dolgok. Egy ilyen aprólékos kidolgozású könyvborítót nem szánnak csip-csup tartalomnak. A könyv fizikai súlya, tekintélyes megjelenése megelőlegezte azt a csoda ajándékot, ami majd az olvasásakor az övé lesz. Eldöntötte, minden pénzt megad ezért a könyvért, csak az otthoni polcán tudhassa. Tüzetesen megvizsgálta az egész elülső borítót. Valami különös módon se szerző, se cím nem volt rajta. Megfordította. Újra megnézte a könyv nyergét, hátha ott lesz valami tartalomra utaló nyom, vagy jel. A különféle cirkalmas mintázaton kívül azonban nem vett észre semmit. Hirtelen mozdulattal megfordította. A hátsó borítón sem volt semmi olvasható betű vagy szám. A legnagyobb csodálkozására ugyanaz a sárkány köszönt vissza rá, mint az elülső borítón. Visszafordította a könyvet, nem téved-e. Nem tévedett. Négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre összevetette a két borítót: teljesen megegyeztek. Nagyon különösnek találta ezt. Még nem látott olyan könyvet, amelynél nem lett volna valamilyen különbség a két borítóoldal között. Így funkcióját vesztette az elülső borító, mivel féltékenyen őrizte a könyv tartalmának titkát.. Ez kicsit lehangolta. Újra lefektette a könyvet felütésre kész helyzetben. Ujjai ismét végigsimogatták a sárkány domború képét. Ez felvidította. Valami megakadályozta abban, hogy felnyissa a könyvet. Mi lesz, ha csalódni fog? Mi lesz, ha olyan nyelven írták, amit nem ért? Mi lesz, ha megtévesztő a sárkány ábrája és mégsem róluk szól a könyv? A kérdések egymás után a semmiből pattantak elő. Mindez elbizonytalanította. Mégis visszategye a könyvet? A gondolatkísérlet végén majd meghasadt a szíve attól, hogy mégis elszalasztja ezt az alkalmat. Körülnézett, hátha más is lesben áll a könyvért arra várva, hogy ő lemondjon róla. Mint végül arról a lányról, aki az előbb az eszébe jutott. A csók mégiscsak megtörtént, a pillanatot nem lehetett lefagyasztani. Lehunyta a szemét. Újra eszébe jutott az egész pillanatsor. Újra átérezte a csók előtti utolsó másodpercet, a reménnyel és elkerülhetetlen bizonyossággal teli várakozást. Azt a hihetetlen érzést, hogy mindjárt megtörténik a régen várt és ezerszer átálmodott pillanat. Maga előtt látta a lány gyönyörű szép barna szemét. Azt a pillanatot kapta el, amikor még éppen nem hunyta le, hogy átadhassa magát a majdani csókba szőtt ezernyi élménynek. Közvetlenül a csók előtt aztán ő is lehunyta a sajátját és már csak ajkaik első érintkezése lepte meg őt újra. Újra érezte a húsos idegen ajkak érintését. Ez annyira reális lett most, mintha újra itt lenne vele Ő is. Nem mozdult, nehogy meglopja magától elméje varázslatát. Hagyta, hogy a pillanat elmozduljon, érezze a szájához érő ajkak megnyílását, a csók minden porcikáját magával ragadó érzésörvényét. Újra érezte azt a zsongító bizsergést, azt a leírhatatlan időtlenséget, aminek csodája azzá tette ezt a csókot, amiért érdemes volt várnia egész életében. Úgy érezte, hogy most nyer értelmet minden eddigi türelmes várakozás. Aztán véget ért az érintkezés, a testi kapcsolat hirtelen megszakadt, az ösztönök elmozdították a fejét, pedig a lányé mozdulatlan maradt. Újra maga előtt látta a lány kinyitott szemét, a csók utáni közvetlen csodálkozó nézését. A varázslat szerte foszlott. Újra szétnézett. Egy férfi fordult be a vele szembe levő polcsorközbe, gondosan vizsgálgatva a könyvnyergeken olvasható címeket. Érezte a meghökkenését, amikor a kivett sárkányos könyv hiánya keltett az új nézelődőben. Lenézett a combján nyugvó könyvre. Hirtelen mozdulattal felnyitotta a könyvfedelet. Rögtön az első oldalon egy kézírásos bejegyzés állt, kicsit ferdén írva, régies, egymásba láncolódó betűkkel. Talán valamilyen mottónak szánta az előző tulajdonos. Az írás bár már megsárgult a papír, megkopott a tinta, jól olvasható maradt. Szemei lassan követték a régen mozdult, azóta talán elporladt kéz lendületét: „Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat, Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet, Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat, Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat.” Gauthama Sidharta Ennyi állt a lapon. Semmi szó a sárkányokról. Lassan becsukta a könyvet, felállt. Szíve a torkában kalimpált. Nem tudta miért. Nem értette. Elindult a polcsor között. Megkerülte a férfit, aki már túlhaladott a könyv helyén. Újra szemben állt a két hajdan volt szomszédos könyv őrizte résnyi hellyel. A keze magától mozdult és egy nagy lendülettel visszatette a bőrkötésű, mélyvörös sárkányos könyvet, mely nagyot koppant a polc fáján. A mozdulat végeztével megszédült, kitámolygott a boltból. A közönyös arctalan tömeg azonnal újra magába szippantotta. Ezután már nem álmodott se a lányról, se a sárkányokról.